Azt írja az újság, hogy:
"A bázisugrók hidakról, adótornyokról, toronyházak tetejéről, vagy bármilyen, kellően magas objektum tetejéről ugranak egészen kicsi ejtőernyőkkel."
Hát majdnem.
Amiről beszélünk, az a BASE jumping, jobban mondva B.A.S.E., hát lefordítom akkor. Kihívást jelent az ejtőernyősök életében, hogy BASE jumperré avanzsáljanak. Persze embere válogatja, nem mindegyik vágyik erre az őrült címre, tényleg. Ehhez ugyanis minimum négy küldetést kell teljesítenie a jelöltnek, ám aztán kedvük szerint ezekből bármennyit szabad. De az alapvető négyet legalább egyszer illik.
Négyet mondtam, sorolom őket. B, mint buildings (épület), A, mint antennas (adótornyok), S, mint spans (hidak, kábelhidak), E, mint earth (föld, de inkább sziklaperem). Ezek mindegyikéről le kell ugrani, más és más kihívást felvállalva.
Lehet ezt még kicsit cizellálni azzal, hogy például beleugrasz a "földbe". Nem kell ezt persze szó szerint venni. Egy jó nagy lyuk a cél, például beszakadt barlang vagy nyíltszíni fejtés, mert van abban valami megfoghatatlanul magas adrenalinfröccs - ha ugyan maga az ejtőernyős ugrás már nem jelent azt - amikor a horizont alá zuhansz és csak ott nyitod meg az ernyőt. Ez pedig nem kicsi, hanem csak éppen akkora, amekkora kell, hogy legyen. És mivel ezek is egyre modernebbek, nyilván egyre kompaktabbak is.
Utolsó kommentek