Ma reggel szomorú vezércikkekre ébredtünk, elhunyt Steve Jobs, az Apple alapítója, a XX. és az eddigi XXI. század egyik legmeghatározóbb alakja. Hosszú betegségéből már nem tudott felépülni. :(
Ahogy leghíresebb beszédében elmondta, nem félt a haláltól, életének vezérelve az volt, hogy tudta, el kell múlnia. Hitvallása szerint csak úgy lehet jó munkát végezni, ha szeretjük is azt, amit csinálunk. Ez az egyetlen út, és ha még nem találtuk meg, tovább kell keresnünk.
Nyugodjék békében.
*A bejegyzés korábban megjelent a Kockablog-ban.
Utolsó kommentek