Ez most kicsit offtopik lesz. Figyeltem, ha nem is egész nap, mi folyik a két kereskedelmi rádióban. Tudod, olyan utolsó kívánságos, halálsoron lévőknek titulálták magukat, főleg a Bumerángosok, ennek szelleme azonban csak a kimondott szóig volt igaz, minden más kőkeményen ment a régi kerékvágások mentén, sőt.
Azt gondolná a hétköznapi ember, hogy lehet szépen is veszteni, emelt fővel távozni, gesztusokat gyakorolni, és még sorolhatnám. A tuladjonosok azonban nem így gondolták és kőkeményen végig tolták a reklámokat egész nap, talán valamivel erősebben is, mint eddig megszoktuk. Na hiszen... Nem volt nehéz dolguk. Az országos kereskedelmi frekvenciákon most lehetett utoljára biztosan nagyot szólni, aztán jön egy kis tekergetés, hogy Neós legyek vagy Klasszos, de lassan beáll majd ez is. Extrém gyorsan szétmennek majd a közvéleménykutatók mindkét új médium megbízásából és meg fogják mondani a tuttit, hogy a hallgatottság nem változott, sőt... És lesz majd olyan célcsoport kimutatás, ami mindkét adónál megmutatja, hogy az X és Y paraméterekkel jellemzett hallgatók még többen lettek, mint voltak, hurrá.
Szóval te, aki ilyeneket nyilatkoztál - itt majdnem harakirit követtem el ma reggel - hogy "a 9 hónapos kislányom csak néz és nem érti, mit járkálok itthon könnyes szemmel, neszünnyémeg", meg hogy "nem mentem dolgozni, hogy veletek lehesek egész nap", broáf. Tudod mit nézték a ti érdekeitek, meg az elmúlt időszak helyett? Az elmaradó milliárdokat.
Egyébként ma estére mindkét rádió (www.slager.hu, www.danubius.hu) honlapja jelentősen besokallt a vélhetően nagy terhelés miatt. Hogy legyen valami ontopik is.
*A bejegyzés korábban megjelent a Kockablog-ban.
Utolsó kommentek