Megnéztem ma az Órabörze c. rendezvényt, ÓRABÖRZE NO1 (sic.), amit a Hotel Mercure Buda egyik kistermében rendeztek.
1.000 Ft-os belépőt kellett fizetni, ami nem a belépéskor volt meglepetés, hanem miután bejutottam, és szembesültem azzal, miről is van szó. Itt egy bekezdés a rendezvény weboldalából.
"Magyarország első órabörzéjének rendezését elsősorban szakmai szempontok és a korrektség jellemzi. Minden kedves érdeklődőnek ingyenes szakmai segítséget tudunk nyújtani."
Nos, a következő kép fogadott: 6-8 sorban asztalok, asztalok mögött órások, műkedvelők, szerencsevadászok ülnek, ki csak órákkal, ki öreg italokkal (!), tavalyi és azelőtti katalógusok sem ritkák (bár ezeket én is őrzöm, sőt, néha keresem is), szíjak, óratartók, de láttam elemes rádiót, és egy sereg nippet is, tiszta zsibvásár érzésem volt helyenként, mintha a Tangón lennék. Aki nem tudja, mi a Tangó, kattintson ide, egy bevezetőt elolvashat, a teljes cikk azonban csak fizetés után olvasható. :( A helyzet annyiban volt rosszabb, mint a Tangón, hogy ez utóbbi nem láb- és izzadságszagú.
Előzetesen a szállodásoktól érdeklődtem, de csak néztek, hogy mi ez az "elsőzés", hiszen minden évben kétszer is van börze. Szóval egy null oda. Illetve kettő, mert még a hét közepén megérdeklődtem, kit kell majd a börzén keresni komolyabb infóért, akinek megalapozott a szakmai tudása, tekintélye, meg mindene van. A szakmában járatos kollégám szerint Oszit keressem, tuttira ott lesz, halszálkás öltönyben, nem fogom eltéveszteni. Röhögtem egy jót, hogy aha, persze, pont ez alapján fogom megtalálni... Aztán emberünk tényleg ott volt, ha nem is halszálkás, de egyértelműen csíkos öltönyben, sürgött, forgott, állandó izgalmi állapotban volt, és becsülte az órákat tényleg ingyenesen, rendületlenül. Szegényt - gondolom - az agyvérzés is kerülgethette, mert egy-két idióta hamis kínai Rolexekkel próbálta megvezetni, amiket Oszi úgy dobott vissza, mintha tűz égette volna meg a kezét, "Ezt az izét nem is láttam!" kiszólással. "Mégis mennyi lehet az ára?" Kérdezte a csökött agyúkám, mintha nem volna füle, mire Oszi rezignáltan közölte, hogy a cuccnak nincs értéke. Mondom nincs értéke. Emiatt a közjáték miatt megérte, hogy ott lehettem.
Láttam egy olyan darabot, amit ha egy kuka mellett találok, elsőre talán fel se veszem. Mondjuk de, ám akinek minimális rálátása sincs az óraiparra, bízvást nem tudja, mi kerül rajta ennyibe. Három-négy arc nézegette is, "Mi a vége? Három mihály." Nem az volt, amit alább mutatok, az sokkal Rolexebb, vastagabb, és nagyon fuxos "aranyszíja" volt. Ez itt alul mondjuk nekem is kellene, sajna csak illusztráció
Van egy kis kockaság is a dologban, bár ez a sztori enélkül is megérte a misét. Szinte minden óra becslésénél illetve alkujánál a következő mondatokból hangzottak el többek is.
- Nem tudom, mi lehet az eredeti ára.
- Kaptam, tartoznak nekem, és ezzel törlesztettek. Mennyit érhet?
- Sajnos nincs papírja.
- A márka rendben van, de kár a törött számlapért.
- Szép darab, kár, hogy nem működik.
- Beszámítani? Egy ötvenezres órába mit számítsak be?
- Ingyen van. Csak a szíjat kell kifizetni.
- Mennyi volt az új ára? Ühüm... Hááát, a jelenlegi ára az újnak 30-40%-a lehet.
- Volt valami? Vettem. Hülye vagy?! Eladni jöttél!
Ergo, ha a számlap törött, azt kell korholni, ha szép, akkor sajnálni kell, hogy nem megy, ha még megy is, akkor biztosan kopott, ha meg az sem, akkor hol a papírja, és ha még ez is rendben van, akkor áll a piac, és 30-40%-os árat tudnék adni az új árának megfelelően.
Ezzel az órabecslő gyorstalpaló tanfolyamunk véget is ért. Ősszel újból elmegyek, viszek magammal egy szociológus hallgatót is. Egy szakdolgozat kijön ezekből az arcokból. :)
*A bejegyzés korábban megjelent a Kockablog-ban.
Utolsó kommentek