Ki néz tenisz közvetítéseket? Én nézek, elég régóta nagy szenvedélyem. Jó ideje új elemmel bővült a látványvilág, módosult a szabályrendszer is. Vitatott esetekben ugyanis a játékos kérheti az úgynevezett "sólyomszem" segítségét, aki majd megmondja, hogy a labda tényleg kint/bent volt, lassítva láthatjuk annak mozgását, ívét, és a pontos landolási helyszínt a vonalhoz képest. Nos, itt van azért némi bökkenő. Bevezetésképp nézzétek meg ezt a videót, utána megmutatom, Rafael Nadal miért volt annyira kiakadva egy - mint majd kiderül - egy szettet eldöntő ütés miatt.
Az ugyan igaz, hogy a labda ruganyos, de annyira azért mégsem, mint amennyire a képen látható nyomot kreálja a számítógép. Ebből a mesterségesen készített képből egyértelműen dönt az algoritmus, mégpedig szoros esetben rosszul. A vonalbírók többsége, és az ATP Top10-es játékosok szerintem mindegyike van már olyan vájtszemű, hogy az ilyen helyzeteket sokkal jobban értékelik, mint a technika. Nézzük csak meg a következő képen, mi a valóság.
A sólyomszem ítélete az, hogy a labda bent van, ezzel szemben a vonalbíró, a játékos, salakos pályán pedig még a labda nyoma is azt fogja azonban mondani, hogy ő bizony kint volt.
Van persze lehetőség a tévedésre, ezt még a rendszert fejlesztő cég, a Hawk-Eye Innovations is elismeri, de egyelőre nem látszik, hogy a technikának e részén fejlesztettek volna.
Akkor most mi van? Nem jó ez a sólyomszem cucc? Dehogynem. Egy csomó klassz statisztikai adatot lehet vele gyűjteni, ráadásul szemléltetni is: hová adogattak a játékosok, hol ütötték meg a labdákat, és még számos egyéb, akár meccs közben is érdekes infót kaphatunk. A labda vonalhoz viszonyított helyzetét azonban nem feltétlenül saccolni kellene, hanem de facto megmutatni nagy sebességű kamerák valódi képeivel. Addig is, amíg ezt kifejlesztik, elég sok ellenzője lesz a rendszernek, köztük a svájci Roger Federer.
A sólyomszem persze nem csak technikai eszköz. Aki csak kicsit is belekóstolt a játékba, tudhatja, hogy a technikai tudás messze nem elég egy meccs megnyeréséhez. A két-három, de alkalmanként akár öt órás mérkőzéseken a fizikai mellett óriási szellemi megterhelést is el kell viselniük a játékosoknak. A taktikai harc fegyvertárában pedig szép számmal voltak eddig is eszközök, mint pl. kis reklamáció a bírónál, egészségügyi ellátás kérése, WC-re menés, elejtem a labdát szervánál (ez pl. nem vezet kettős hibához), stb. Ide avanzsált most a sólyomszem is, amikor segítségül hívva akár jól láthatóan nem vitatható helyzeteket kérdőjelez meg vele az éppen hátrányos helyzetbe kényszerülő játékos, megtörve ezzel az a nyerő szériát játszó ellenfele lendületét.
*A bejegyzés korábban megjelent a Kockablog-ban.
Utolsó kommentek